Legtöbbünket nem csak a ráncok és a korral járó egyéb elváltozások, hanem a nyak területét érintő változások is komolyan foglalkoztatnak. Egyre többen keresnek fel azzal, hogy “Szemből a tükörben még elfogadható a kép, de családi, társasági eseményeken készült fotókon szörnyű a nyakam, a tokám.”
Az utóbbi években elvégzett felmérések szerint az emberek több mint 67%-a zavarónak találja a tokáját*. Meglepő módon éppen ilyen arányban zavarja az embereket az arcukon idővel kialakuló ráncok és redők is. Az áll alatti teltség, a toka jelentősen befolyásolhatja a magunkról kialakult képet és negatívan hathat az önbizalomra, mivel elfogadott az a téves felfogás, hogy akinek tokája van, az túlsúlyos. Ezzel szemben a teltebb toka jelenléte bármely testfelépítésnél előfordulhat, genetikai adottság, mely a korral, vagy a súly növekedésével összefüggésben valóban látványosabbá válhat.
Hogyan lehet a kialakult állapoton javítani? Zsírszívással, esetleg agresszív fogyókúrás módszerekkel, melyek eredménye időleges, vagy korlátozott volt. Erre nyújt mostantól alternatív megoldást a Belkyra injekciós kezelés – a műtéti beavatkozással járó hosszadalmasabb gyógyulás (vágások, hegek) nélkül.
A Belkyra (Amerikában Kybella márkanév alatt regisztrált) egy, kizárólag szakember – plasztikai sebész – által alkalmazható személyre szabott injekciós kezelés, melynek hatóanyaga megbontja a toka zsírsejtjeit (az áll alatti zsírszövet sejtjeit). A Belkyra az első klinikailag is tesztelt és hatóságilag is engedélyezett, műtéti beavatkozást nem igénylő zsírbontó kezelés a toka csökkentésére. Az új módszer lehetőséget nyújt az áll alatti kontúr csak injekcióval történő javítására, hétköznapi nyelven a toka méretének csökkentésére.
A Belkyra injekció hatóanyaga a deoxikolsav, mely a kezelt területen elbontja a felesleges zsírsejteket. A lebomlott zsír idővel a nyirokrendszeren keresztül távozik, így csökkenti a toka méretét. Az érintett zsírsejt nem képes regenerálódni, így nem képes többé zsírt tárolni, vagy zsírt termelni. Az eredmény tartós, hiszen a zsírsejtek végleg felszívódnak!
Azoknak, akik elégedetlenek a tokájuk megjelenésével, mivel az teltebbnek, vagy idősebbnek mutatja őket annál, amik. Akik egészségesen étkeznek és élnek, de a tokájuk mégsem csökken. Akik szeretnék elkerülni a sebészeti beavatkozást ám javítani akarják az áll alatti kontúrjaikat.
A Belkyra kezelés előtt minden esetben személyesen kell felmérni a toka és az áll alatti szövetek helyzetét. A sebész ebből tudja meghatározni a kezeléssorozat pontos menetét. Egyéb lelet (pl. vérkép) vagy bármilyen más előzetes orvosi vizsgálat a kezelés eldöntéséhez nem szükséges.
A kezelés során a toka és az áll alatti területen kisebb szúrásokkal injekciózzák be a hatóanyagot. Ennek időigénye körülbelül 15-20 perc. A szúrások száma és a felhasznált hatóanyag mennyisége az elbontandó zsír mennyiségétől függ. A beavatkozást követően duzzanat, pirosodás, esetleg a nyak területén zsibbadás, átmeneti érzéketlenség jelentkezhet. Az első kezelés során a zsírbontás beindul, de ennek látható hatása még nincs, ám a követő kezelések során látványos változásra lehet számítani. A maximum 6 beavatkozásból álló injekciós kezelést csak szakember, plasztikai sebész végezheti; 2 kezelés között legalább 6-8 hétnek kell eltelnie.
Mikorra alakul ki a végleges eredmény?
A második kezelést követően már látható a változás, a végső állapot azonban az utolsó kezelést követő 4-6 hétben alakul ki.
Van-e kizáró ok a Belkyra kezelésnél?
Nem alkalmazható az injekciós kezelés terhesség és szoptatás alatt, lázas, gyulladásos állapotban, illetve ha a kezelendő területen bármilyen gyulladásos folyamat, akár pattanás van. Nem kizáró ok, de fontos, hogy a Belkyra injekciós kezelés megkezdése előtt tudatni kell orvosával, milyen nyakat vagy arcot érintő sebészeti beavatkozásokon esett át, illetve milyen arcot, nyakat érintő komolyabb kozmetikai kezeléseket kapott az elmúlt hónapokban.
Milyen mellékhatásokra lehet számítani a kezelést követően?
Mivel minden beavatkozás, a Belkyra is járhat mellékhatásokkal, melyek jellemzően átmenetiek és maguktól megoldódnak. A pirosodás, duzzanat vagy a kezelt terület átmeneti érzéketlensége mellett jelentkezhet kisebb mértékű fájdalom, ritkán féloldalas mosoly, nyelési nehézség. Utóbbiak jelentkezését azonnal jelezni kell a kezelőorvosnak.